Arany János, az MTA főtitkára által aláírt számla

A Magyar Tudományos Akadémia „irodája szükségletére készítetett” 5 forint értékű 10 rőfnyi zöld szövet, melyet Arany az Akadémia pénztárából kifizetésre utalványoztatott. A német és magyar nyelvű számlát Hochschopf János, vászon- és ruhakereskedő nevére állították ki. 

Arany János számos szállal kötődött a Magyar Tudományos Akadémiához. A költő akadémiai pályafutása nem csupán egy egyéni karrierút, hanem egy tudatosan felépített írói-politikusi stratégia eredménye volt, amelyet a Deák Ferenc köréhez tartozó értelmiségi elit mozgatott. A kortársak benne látták azt az osztatlan tekintélyt, aki az újjászerveződő magyar irodalmi intézményrendszer központi alakja lehetett. Ennek látványos jeleként 1858. december 15-én példátlan módon, egyetlen nap leforgása alatt választották meg az Akadémia levelező, majd rögtön rendes tagjává. Bár Arany alkatilag idegenkedett a hatalmi pozícióktól és a nyilvánosságtól, a tisztséget elsősorban családja pesti megélhetésének biztosítása és a hivatali munka iránti mély alázata miatt vállalta el.

Hivatali tevékenysége 1865. január 26-án teljesedett ki, amikor elfoglalta az Akadémia titoknoki székét, amelyet az 1870-es alapszabály-módosítás után 1877-ig főtitkárként töltött be. Munkáját rendkívüli precizitás és a fiatalkorában, Nagyszalontán elsajátított hivatali rutin jellemezte. Saját kezűleg bontotta a postát, iktatta a leveleket, vezette a jegyzőkönyveket, és összeállította a költségvetést. Bár leveleiben gyakran panaszkodott, és önmagát csupán a hétköznapok felülmúlhatatlan szorgalmú robotosának nevezte, adminisztratív tevékenysége korszakos jelentőségű volt: aktívan közreműködött az 1869-es új alapszabály kidolgozásában, amely közel nyolc évtizeden át meghatározta a magyar tudományosság kereteit. Emellett összesen tizenhét alkalommal vett részt bírálóként különböző pályázatok elbírálásában, és 1864-ben maga is elnyerte a Nádasdy-díjat a Buda halála című eposzával.

Arany hivatali éveit számos érdekesség és sorsfordító dilemma kísérte. Eötvös József híres hasonlata szerint Aranyt „boglárul tűzték a kalpagra”, hogy ragyogásával dísze legyen a testületnek. Bár Arany belülről a hivatal súlya alatt görnyedő kishivatalnokként tekintett magára, a külvilág szemében ő volt az irodalmi élet legfőbb hatalmi tényezője. Éveken át szigorú takarékossággal készült arra, hogy visszaköltözhessen Nagyszalontára, és végre csak az alkotásnak szentelhesse idejét. Ezt a tervet azonban lánya, Juliska 1865-ös halála végleg felülírta: az unokája nevelése és a család fenntartása végleg a főtitkári székbe láncolta. Szintén lelkiismereti válságot okozott számára, amikor 1867-ben megkapta a Szent István-rend kiskeresztjét az adományozó személye, Ferenc József miatt. Csak azzal a feltétellel fogadta el, hogy nem kell hordania a kitüntetést, és bár bárói címet is kérhetett volna, ezzel a lehetőséggel sosem élt. Arany végül 1877-ben nyugdíjaztatta magát, de tiszteletbeli főtitkár maradt haláláig. Jellemének nemességét mutatja, hogy bár fizetése továbbra is megillette volna, azt visszavonulása után már nem vette fel. Így vált az akadémiai tisztség számára egyszerre a társadalmi beérkezés csúcsává és egy életfogytig tartó, lelkiismeretesen végzett hivatali fogsággá.

1 fol., 1 beírt oldal, Arany János és Hochschopf János autográf rájegyzésével és aláírásával, 5 forintos illetélbélyeggel. A verson Hochschopf János magyar és német nyelvű, kereskedelmi célú nyomtatványa. Nagyon jó állapotban.